Aki lemarad,kimarad?

Eltelt több mint egy év, és nem nyilvánítottam véleményt, nem írtam le a covid és a pandémia szavakat, helyette „kialakult” és „jelenlegi helyzet”-ként említettem a járványt. Az elején még hittem, hogy ez egy átmeneti állapot, hittem hogy a „régi” élet visszaáll. Ma már nem hiszem ezt és ma úgy érzem írnom kell róla.

Elindult az oltásdömping, hömpölygő sorok a kórházak előtt, leterhelt online időpontfoglaló. Nyitásra kész sportlétesítmények, várakozással teli oktatók, szolgáltatók, hogy végre végre újra találkozzunk, élőben, hogy újra segíthessünk. Feltételek vannak, igazolvány kell, a korlátozások feloldása folyamatos, tömegek a teraszokon. Elképesztő mértékű információ, most napról napra változnak a körülmények, mit szabad, mit nem szabad, intézkedések, kiskapuk keresése.

És mindeközben én…próbálok mihamarabb oltást kapni, hogy taníthassak újra élőben, de akármit nem adatok be, várom, hogy legyen választásom, hogy ne tolják le a torkomon azt, ami van, azt, amit ők akarnak. Nem akarok megkerülni semmit, nem etikus. A termek már megkerestek, tudok-e órát tartani, és azt kell írnom, nem még nincs oltásom, és nem tudom mikor kapok. Szabadtéri események és táborok indultak el. Én is szervezek, tervezek. Szeretnék már menni, de látva az ész nélküli feloldásokat egy kerek labda kergetésének kontinens versenye miatt, őszintén félek, hogy még ez korai.

A sok nyitásról szóló posztok mellett, egyszer csak meglátok egy éttermet, ahol még nem nyitnak belső térben, pedig tehetnék, pedig vágynak rá, de úgy érzik ez még korai, így érzik felelősnek. És akkor az villan be a fejembe, hogy na ez az, végre!- ezek szerint ami belülről feszít engem már egy ideje, azt nem csak én érzem és kicsit megnyugszom.

Szomorúan közlöm a helyekkel, hogy én még nem tudok menni, még maradok online és szomorúan de el fogom tolni az élő eseményeket amiket szervezek, mert így ebben a fejetlen és felelőtlen helyzetben

én így látom helyesnek, mert én értetek csinálom, segíteni akarok, és ha miattam jöttök el egy eseményre, akkor én felelős vagyok értetek, és amíg nem tudom biztosítani a biztonságotokat, addig én lemaradok inkább.

Lassan járj, tovább érsz…Én ebben bízom…Vigyázzatok magatokra és egymásra! Online várlak Benneteket továbbra is csoportos órákon és egyéni foglalkozásokon.